.JPG)
Első hallásra kicsit butaságnak tűnik, hogy Indiába utazzon az ember, oda ahova télen mindenki napozni jár és pont ott snowboardozzunk. Ha viszont kicsit utána olvasunk azonnal kiderül, hogy Gulmarg egy nagyon jó síterep, 4000 m magasság feletti hegyekkel, csodaszép környezetben és kiváló hóhelyzettel rendelkezik.
Na jó, akkor irány India, azon belül is Kasmír tartomány - az a hely ahol folyamatosak a zavargások, nem is olyan régen még turistákat fejeztek le a helyi felkelők és lépten nyomon katonai ellenőrzésekbe és nem túlzással 50 m-enként katonákkal találkozik az ember -, a hegyekben fekvő Gulmarg városka.
Az útvonal sem egyszerű, Budapest – Moszkva - Új Delhi - Srinagar és onnan még úttalan utakon 60 km autókázás után lehet megközelíteni a szállást. Megközelíteni, mert az utolsó helyi település előtt még regisztrálják az utazókat, hogy ki megy be Gulmargba, hiszen ez már egy erősen katonailag ellenőrzött terület.
A hegyre vezető úton láthattuk azt a hihetetlen szegénységet és koszt amiben a helyiek laknak, azt a nyomort ami jellemzi ezt a szép környezetet és a sok céltalanul ácsorgó embert az út szélén. A szállásunkon viszont már látszott, hogy ezt nem a helyieknek építették, európai szemmel is igazán elfogadhatóak a körülmények. Van áram, melegvíz, fűtés… de persze egyszerre a három soha.
Az első éjszaka nagy várakozással és jéghideg szobában telt, a helyi nem éppen kímélő jellegű vacsorával a hasunkban. Óvatosságból fogadtunk két helyi kísérőt is a hegyre, senki nem akart rögtön az első nap eltévedni vagy lezuhanni valamelyik szikláról, esetleg órákon át gyalogolni a térdig érő hóban, hogy valami lakott területre tévedjen.
Mikor felébredtünk ez az izgatottság fokozódott, hiszen szakadt a hó már a 2700 m-en lévő szállásunkon is, gondoltuk, hogy akkor igazi freeride lesz az egész napi program a 4000 m magas hegyen.
A középállomásra közlekedő lift előtt már szembesültünk azzal, hogy ez nem európa. A liftkabin 6 fős, de a kb. 35 cm-es nyíláson jó ha 2 embernek sikerül bepréselnie magát a beszálláskor és persze a snowboardjaink is kilógtak az ajtókon, hiszen 30 éve, amikor a franciák a gondolát gyártották, akkor még nem voltak snowboardok.
A jegykezelés is érdekes… elveszi a mezítlábas papucsban áldogáló ember a jegyedet, rádnéz, kicsit elkalandozik a tekintete és kéri még egyszer a jegyet (azt, ami már a kezében van…). Mikor szembesíted azzal, hogy már nála van a zavartság minden jele nélkül kettétépi és meglök, hogy akkor mehetsz… ez napjában többször is megismétlődik mindenkivel.
Ezeken a nehézségeken átverekedve magunkat feljutottunk a középállomásig. Onnan nem is jutunk tovább, hiszen a kabinokat még most, 10 órakor próbálják összeszerelni. Sebaj, megyünk egy bemelegítő kört, vissza az alsó lifthez. Kísérőnk nagy lelkesedéssel veti be magát az erdőbe és már csúszunk is utána a friss hóba. A nagy köd, a szakadó hó és a nulla látási távolság ellenére mindenkin látszik, hogy ezért jött, csúszunk át az erdőn, buckákon és néhol igazán meredek lejtőkön.
Hamar le is érünk az alsó állomásra, innen gyorsan vissza a liftbe, hátha sikerült 1 óra alatt összeszerelni a felső liftet… hát nem sikerült. Sőt, nem is engedik fel a kabinokat, szélvihar van a hegy tetején.
Annyira nem bánjuk, mert a terep ezen a részen is kiváló.
Azt azért észrevesszük, hogy a tapasztaltabb külföldiek nem esnek pánikba, beülnek az étterembe és várakoznak. Nekik lett igazuk, hiszen dél körül kinyit a felső lift is és mindenki tülekedve rohan a felső gondolához. Aggódni nem kell, hiszen kevés ember tud csak feljutni a hegyre, és akkora a síterep, hogy lehetetlen szétsíelni egy nap alatt, mégis izgatottan lökdösődünk mi is a lift előtt.
Feljutunk…. és ott fogad minket a hihetetlen látvány, a fantasztikus hegyek és rengeteg útvonal amin meghódíthatjuk a terepet.
Estére mindenki bezuhan az ágyba és a vacsorán már meséljük is a saját kis élményeinket, hogy milyen a hegy, ki hol csúszott, milyen hófalakat láttunk, mennyire jó kis terepre sikerült jönnünk.
Másnap már rutinosabbak vagyunk mi is. Nem kell két kísérő, nem kell rohanni, hiszen lehetetlen, hogy 11 óra előtt összeszereljék a felső liftet.
Ragyogó napsütés, csodálatos hó, és egy aknamező fogad a csúcson minket, amit a segítőkész katonák hangos sípszóval jeleznek. Onnan nincs tovább, hiszen ez már a pakisztáni határ.
Leugrunk az első völgybe és a szűzhóba ma sem csalódunk, csak a vezetőnkben akit sikerült 3 szor is leporolni és felsegíteni a hóból, míg leértünk az átcsúszásig, illetve az átsétálásig, hiszen azt elfelejtette mondani, hogy mi a snowboardokkal nem annyira mozgunk jól a nulla lejtésű terepen és a sziklákon is nehezen csúszunk át.
Egész nap le-fel a hegyen. Estére ismét okosabban, hulla fáradtan ülünk a vacsorához.Az biztos, hogy nekünk nem kell több kísérő, hiszen a mai napon is csak arra mentünk ahova könnyen el lehetett jutni, hiszen emberünk nem volt hajlandó még 50 m-t sem sétálni a többi terep eléréséhez.
Másnap a 3950 m-en lévő liftházból kilépve elindultunk egy kis gyalogtúrára, fel a 4050 m magas kiszögelésig. Másfél óra sétálás után egy új, teljesen szűz völgybe snowboardozhattunk, ahol még nyomokat sem találtunk.
Estére ezt az oldalt is kipipálhattuk, megvolt mind a 3 völgy és tervezgethettük a másnapot.
Negyedik napunkon kicsit pihentünk. Bementünk a városba, a szállások között építettünk ugratókat, kerestünk olyan helyeket ahol kicsit a freestyle-nak hódolhattunk. Átugráltuk az utat, lecsúsztunk pár épületet és tetőt, megtámadtuk a fenyőfákat.
Miután megvolt a napi fotóanyag már ránk is esteledett és a hó is elkezdett lassan szállingózni.
Tudtuk, hogy másnap ismét érdemes rohanni a lifthez, hiszen fent esett jó pár cm hó.
Két nap felejthetetlen csúszással zárhattuk a gulmargi programokat.
Az utolsó itt töltött nap reggelén előttünk volt a visszaút, a városnézés és 2 éjszaka Új-Delhiben.
A hegyről levezető út is olyan kalandosra sikerült mint az ide vezető. Olyan érzésünk van minden autóúton, mintha a kocsi dudája direktbe lenne bekötve. Azt használják a fék, index, és kormány helyett, észveszejtő stílusban közlekednek, látszólag teljes káoszban, de valami miatt mégis tökéletes biztonsággal.
A katonai ellenőrzésekben sem csalódtunk, az úton aknakeresők, és kontrolpontok nehezítették a közlekedést, a repteret is kétszeri átvilágítással sikerült megközelíteni, és ott is három ellenőrzéssel sikerült eljutni a beszállásig.
Még a reptérre menet megálltunk megnézni a várost, az úszó hoteleket, szőnyeggyárakat és a hihetetlen lepusztult épületeket és a civilizálatlanságot.
Reméltük, hogy Új Delhi kicsit más lesz, de reményünk hamar szertefoszlott, ahogy odaértünk.
Itt nem kóbor kutyák és macskák sétálnak az utcán, hanem tehenek. A szegénység még fokozottabban jelen van az utcákon és hatalmas tömeg, kosz és meleg fogadott minket.
Este a forgatagba vetettük magunkat, vásárlás, vacsora és korai lefekvés következett, hiszen két és fél óra alvás után már érkezett is a kisbuszunk ami elvitt minket a Taj Mahal-hoz, hogy a kultúra is része legyen a túránknak.
6 óra odaút, 2 óra nézelődés, 7 óra visszaút. A fáradtságunk fokozódott, de a kedvünk nem az ismételt ajándék vásárláshoz és a vacsora is jól sikerült az épület tetőteraszán. Még visszavonszoltuk magunkat szállásunkra, ahol maradt 2 óra a regenerálódásra a hazaút előtt.
Innen már majdnem minden simán ment.
Rohanás a reptérre hajnali 3 -kor, ahol sztrájkolt a személyzet. Egy gyors reggeli a subway-ben, és pihenés a koszos padokon. Repülés Moszkvába, érkezés 30 perc késéssel… klassz mert pont 20 percünk maradt az átszállásra. Itt már vártak minket és az összes kontrolponton átkísértek, így sikerült elérni a csatlakozást és Budapestre érkeztünk menetred szerint…. a csomagjaink persze nem voltak ilyen szerencsések, azok még Moszkvában maradtak.
Hazaértünk!
.JPG)
.jpg)
.jpg){kind=link}